home
***
CD-ROM
|
disk
|
FTP
|
other
***
search
/
Chip 1996 April
/
CHIP 1996 aprilis (CD06).zip
/
CHIP_CD06.ISO
/
hypertxt.arj
/
9405
/
CEBIT94.CD
< prev
next >
Wrap
Text File
|
1994-11-22
|
12KB
|
214 lines
@VCeBIT `94 Hannover@N
@VA nagy parádé@N
Munkatársaink a nagy hazai seregszemle elôtt körülnéztek:
mint talál a nyugat-európai érdeklôdô egy nyugat-európai
kiállításon. Az érdekességeket közel sem a teljesség
igényével adjuk közre, ugyanis ez képtelenség -- még 200
oldalon is.
Európa legnagyobb számítástechnikai kiállítása a CeBIT. A
világ minden tájáról érkeznek kiállítók és látogatók. Idén,
bár nem növekedett jelentôsen a kiállítás tavalyhoz képest
-- a látogatók számát ugyan egyenlôre nem tudni, de a
kiállítók több mint 5700-an voltak mintegy 309 ezer
négyzetméternyi helyet igénybevéve. Nos, a kiállítás
egyrészrôl zsúfolt volt, hiszen sokkal több látogató már
nem fért volna be. A 2-es csarnokban, ahol a szoftvercégek
és az Apple állíott ki, olyan tömeg volt, mint a 7-es
buszon csúcsidôben. Másrészrôl sok kiállító hatalmas
standokon mutatta be termékeit, tehát bárki kilométereket
gyalogolhatott, még ha csak néhány céget akart is megnézni
-- akkor is, ha igénybe vette a vásári buszjáratot, amely a
pavilonok között közlekedett. Más cégek viszont
összezsúfolódtak a nemzeti standokon és csak nagy
odafigyeléssel lehetett megtalálni az itt elhelyezhedô,
számunkra érdekesebb cégeket. Az igazi nagy újdonságok a
processzorok körül zajlottak, hiszen az Intel itt
jelentette be az újabb Pentiumokat és a PowerPC is itt
debütált, valamint a NexGen is itt jelent meg elôször az
586-osával. A rengeteg újdonság és érdekességbôl most egy
kis véletlenszerûen válogatott csokor következik.
@VYellow Point@N
Legnagyobb örömünkre megjelentek az elsô shareware-hez
hasonló szoftverárusítási formák. Mi a Yellow Point CD-jét
kaptuk kézhez, amely az elsôk között van ezen a téren. A
több mint 300000 ezer darabban szétosztott és --
természetesen önköltségi áron -- eladott CD-n több mint 180
program található. A programok teljes verziója a CD-n van,
de ebbôl csak egy demó rész látszik. Ha a kipróbált
programok tetszenek, akkor a megadott telefonszámon
regisztráltathatjuk magunkat, és kérhetünk egy kódot,
amivel az titkosított programokat felinstallálhatjuk --
természetesen minden programhoz külön kód tartozik, és csak
a számla megérkezése után kapjuk meg. îgy komoly
kereskedelmi programokat is kipróbálhatunk, akár több
hónapig is, és csak ezután kell döntenünk arról, hogy
szükségünk van-e a programra, vagy sem. Vannak persze a
CD-n olyan programok is, amelyek nem fértek volna fel
teljesen, hiszen például a Corel 4 gyári formában eleve 2
CD-n van. Ilyenkor a programcsomagot postán küldik el. A
kóddal elôállíthatjuk az eredeti installálókészletet is
lemezekre, így még CD-re sincs szükség a késôbbi
installáláshoz. A dokumentációt csak kérésre küldik el --
hiszen a legtöbb ember úgysem az eredetit használja, hanem
valamelyik boltban kapható könyvet, így a programok még
olcsóbbak lesznek.
@VTexas Instruments@N
A Texas Instruments új, nagyteljesítményû 486-os
architektúrával jelent meg noteszgépekhez, ""Rio Grande"
néven. A teljes rendszer egy három chipes arhitektúra. A
CPU egy 66 MHz 486-os, amely magába foglal egy PCI local
buszvezérlôt és egy memóriakontrollert is. A második a
PCMCIA csatlakozóhelyekrôl gondoskodik, természetesen PCI
buszra illesztve. A harmadik az összes többi szokásos
rendszerfunkciót látja el power management funkciókkal. A
processzor fogyasztása 3,3 volt, ezért várhatóan
noteszgépekben és zöld PC-kben fog elterjedni. Lévén a
processzor nem órajelduplázó, teljesítménye meghaladja az
eddig elterjedt 66 MHz-es noteszgépekét, s ezt a
teljesítményt a PCI buszra csatolható eszközök csak tovább
növelik.
@VTelefon a billentyûzetben@N
Az Integrated Technology Inc. egyedülálló dologgal jelent
meg a piacon. Egy billentyûzetbe szerelt telefonnal. A
használatához nincs szükség sem modemre, sem valamilyen
szoftveres megoldásra. A felhasználó csak lenyomja a
@Kdial@N gombot és a numerikus keypad máris a telefon
gombjaivá válik. Természetesen minden funkciót ismer, amit
egy normális telefon -- flash, hold stb. --, és emellett
még külsô programból is kezelhetô. Többek között egy
programmal kiválaszthatjuk, hogy kiket akarunk hívni, és
amint valamelyik szám szabad lesz, tudatja velünk. Mivel
egy telefonkagyló munka közben -- hiszen leginkább a
különbözô operátorokat és tanácsadókat szándékoznak ellátni
ilyennel -- nagyon zavaró lenne, a billentyûzettelefonhoz
egy fejhallgatós diszpécsermikrofon jár.
ejhallgatós billentyûzet prosiképhez> A hívott funkció
nem létezik, kérem...
@VPentiumvetélytárs@N
A CeBIT-en mutatta be a NexGen az Nx586 elnevezésû, 0,5
mikronos technológiával készült processzorát. A processzor
teljesen x86- (azaz PC-) kompatibilis, és -- a gyártó
állítása szerint -- ugyanakkor olcsóbb is. Az Nx586
átfordítja az utasításokat RISC86 utasításokká, így a
processzor megfelel a RISC követelményeknek, de továbbra is
x86-kompatibilis marad. A processzorba nemcsak az elsô
szintû, hanem a második szintû cache vezérlô is be van
építve. Ez nemcsak a sebességet növeli, hanem a kész
rendszer árát is csökkenti. îgy egyébként 16 Kbyte belsô és
1 Mbyte külsô cache-t tud támogatni. Ugyancsak árcsökkentô,
hogy a processzorhoz külön vásárolható meg az Nx587 nevû
koprocesszor, ugyanis a legtöbb felhasználónak nincs
szüksége akkora matematikai teljesítményre, amelyet ez ad.
Természetesen a kompatibilitást nemcsak a fejlesztôk
vizsgálták, hanem a XXCAL, az egyik független, vezetô
tesztlabor is, ahol különbözô PC-alkatrészekkel és
szoftverekkel próbálták ki a processzort, és ennek során a
legmagasabb kompatibilitási fokozatot érdemelte ki. Az
Nx586 60 és 66 MHz-s változatban jelenik meg, várhatóan a
második negyedévben, ára 460 illetve 506 amerikai dollár
körül lesz 1000 darabos tétel esetén, az Nx587 mindkét
kiépítéshez 128 dollárba fog kerülni. A processzorral
egyidôben jelentették be az NxVL és NxPCI chipkészletet is,
amely VL-Bus és ISA, illetve a PCI és ISA kártyák
fogadásához kész alaplapokhoz szükséges.
Hamarosan már kész gépet is lehet kapni ezzel a
processzorral, hiszen az elsô négy forgalmazóval -- Tangent
C.Corp., Compu-Tek Int. Inc., Adisys Corp., Lucky C. Comp.
-- már megállapodott a cég. A gépek ára egy 486DX2/66 ára
körül lesz, a Tangent például 1995 dollárért fog adni egy
Nx586 alapú gépet 8 Mbyte RAM-mal, 340 Mbyte local buszos
interface-û winchesterrel, local buszos VGA kártyával,
1280x1024 felbontású, 14 colos monitorral, Windows for
Workgroupsal és DOS 6.2-vel ellátott gépet.
@VMedusa@N
A VideoLabs Inc. új videokamerát és grabber kártyát
mutatott be. A Medusa kódnevû kamera két mikrofonnal is el
van látva, és támogat egy további kamerafejet, amennyiben
két videoinput szükséges. Mindegyik kamerafej
nagyfelbontású, 1/3 colos színes CCD, 510x492 pixeles
felbontással. Képes 2,5 cm távolságról 50:1-hez nagyítást
készíteni. Érzékenységét jellemzi, hogy már 2,5 lux is
elegendô a mûködéséhez (1 lux az abszolút minimum -- ennél
még mûködik a kamera). A kamerafej egy 18 col hosszú
lúdnyakon (gooseneck) van, így nagyon egyszerûen lehet
pozicionálni. Természetesen a FlexCap tartalmaz egy Windows
API-t, amelynek segítségével az expozíciós idôt, a
fehéregyensúlyt, képméretet stb. A kamera audiojelét
természetesen képes direkt bármelyik hangkártyának küldeni.
A termék ára tervek szerint 595 dollár lesz.
@VBeszélgessen az IBM-el@N
Az IBM is részt kíván a beszédfelismerôk piacából. Az IBM
Personal Dictation Systemmel valószínûleg ez hamarosan
sikerül is. A program közel 32000 szavas szótárral és igen
fejlett nyelvtani modellezôvel rendelkezik. A beszédet
egybôl beviszi, mintha azt a billentyûzetrôl vitték volna
be. A mikrofonba mondott szöveget akár 70-100 szó/perc
sebességgel is diktálhatjuk, miközben -- az ígéretek
szerint -- a rendszer teljes tökéletességgel ismeri fel
ôket, megkülönböztetve például a ""to",""two" és a ""too"
szavakat a statisztikai nyelvi modellnek és a nagysebességû
beszédanalizátornak köszönhetôen. A hozzáadott Voice Action
Editorral saját magunk is definiálhatunk parancsokat,
makrókat. Fejlett API-val rendelkezik, így a programozó
közvetlenül fejleszthetnek a rendszer alá.
@VFax Server OS/2 alá@N
A CeBIT-en jelentette be a Microformatic S.A az elsô 32
bites Kliens-Server DSOM (Distributed System Object Modell
- osztott rendszerobjektum modell) Fax alkalmazását. A
program -- kihasználva az OS/2 multitaszk funkcióit --
lehetôvé teszi a felhasználónak, hogy faxot küldjön,
fogadjon, vagy nyomtasson a háttérben, és közben valamilyen
másik alkalmazással dolgozzon. Bármelyik alkalmazásból
lehet faxolni, egyszerûen csak a Fax/PM drivert kell
nyomtatódrivernek választani és nyomtatni. A program ára
999 francia frank lesz, a tízfelhasználós licenc pedig 5950
frank.
@V16 bites felvétel Gravison@N
Az új kiegészítôkártya segítségével most már 16 biten is
tudunk digitalizálni a Gravis UltraSounddal. Mivel a kártya
saját bôvítôjére csatlakozik, nem foglal el külön
bôvítôhelyet. Támogatja a különbözô hardvertömörítéseket,
mint például az ADPCM-t, az ALAW-t, a MULAW-t --
természetesen DAT minôségben. Ez 48 kHz-es lejátszást és
felvételt jelent. Szoftveres támogatás is jár a kártyához,
a Patch Maker segítségével saját magunk állíthatjuk elô
illetve módosíthatjuk a kártya patch-eit. Az USS16 egy
többcsatornás ""stúdió", amellyel nemcsak a felvételeinket
készíthetjük el és játszhatjuk le, hanem különbözô
effekteket és módosításokat is elvégezhetünk. A Windows
Mixer segítségével a különbözô fizikai csatornák -- line
in, CD in, line out -- tulajdonságait állíthatjuk.